Okos otthon is fókuszban

Arduino kalandok

Arduino kalandok

Új projekt - Autó okosítás - Bevezető

2019. december 10. - denx

A dolog ott kezdődött, hogy nyár végén a családba került egy újabb autó. Egy elektromos. De attól, hogy egy autó elektromos, az még nem jelenti azt, hogy okos is. Sőt, mitöbb ez a konkrét típus kifejezetten buta. Ez egy új kihívás, lássuk mit lehet ebből kihozni!

Alap felállás

Konkrétan ez a jármű, amiről ebben a sorozatban szó lesz, az egy Peugeot iOn típus.

ion.png

Mivel ennek a blognak nem az autó van a középpontjába, ezért csak röviden ejtenék róla pár szót.

A típus maga csavarra megegyezik a Mitsubishi i-MiEV és a Citroen C-Zero typusokkal. A wikipedia szerint 2010 óta gyártják az európai emblémákkal is, nem túl nagy számban. Városban ideális a jármű, hatótávja mai szemmel már kifejezetten vicces, de nekem tökéletesen megteszi, szeretem. Ami most fontos nekünk az a "butasága": bár a járműt az első ceruzavonsától kezdve elektromos járműnek tervezték, de a Micu a meglévő belsőégésű modellek alkatrészeire erősen támaszkodott. Például igen vicces, hogy ugyanolyan gyujtáskapcsolója van, mint bármeliyk benzines vagy dízel klasszikus autónak, még "indítózni" is kell! 

Ha elektronikai oldalról közelítjük meg a kérdést, akkor az indítózás nagyon is érthető dolog, még ha fizikailag nem is mozdul meg semmi a kocsiban olyankor. Amikor a kulcsot elfordítjuk az indítózás állapotba, akkor a belső elektronikus rendszerek kapnak olyan jelet, hogy ideje felkelni, vagyis onnantól kezdve kommunikálnak aktívan egymással a részegységek.

Hogy mennyire buta ez a jármű? Pont annyira mint egy korabeli benzines kisautó. A műszerfala kiírja hogy mennyivel megy az ember, illetve hogy mekkora távot tud még mégtenni az akkuban lévő energiával. Ezen kívül a fogyasztásra csak egy mutatós műszer utal: 

peugeot-ion-12.jpg

Ha az ember feldugja töltőre, akkor annyi történik mindössze, hogy jobb alul kigyullad egy piros töltést jelző led, meg a bal oldalon a töltöttséget jelző pálcikákból idővel egyre több és több jelenik meg. De hogy milyen gyorsan töltünk és mikorr lesz tele az akksi? Azt nem árulja el, sőt mi több magától nem is tudja a jármű az időt saccolni.

Töltés előrejelzés

Amiért pedig nekem ez fontos lenne, az az hogy tudjam mikor menjek vissza a járműhöz, hogy leakasszam a töltőről. Ugyanis nem illik a szükségesnél tovább foglalni egy töltőt, ha az nem a saját udvarodon van. Hál' Isten a munkahelyemen is van már töltő a mélygarázsban, így onnan munkaidőben ingyen tudok "tankolni" de itt meg aztán végképp nem illik ottfelejteni a kocsit. Tapasztalati úton az ember idővel ki tudja kalkulálni, hogy kb mikorra lesz tele az akksi, de a 21-ik században ennél szeretnék valami jobb módszert kifejleszteni!

Eszközök

Első lépés, hogy megtaláljam a hangot a kocsival. Mint minden más autóban amit az utóbbi 20 évben gyártottak, ebben is van egy belső kommunikációs csatorna amin a különböző részegységek beszélgetnek. Ezt nevezik CAN busznak. Ha erre sikerül csaatlakoznom, akkor már esélyes, hogy sok olyan dologhoz hozzá fogok férni, ami kelleni fog az okosításhoz!

Sajnos ehhez nem olyan egyszerű hozzáférni, de azért nem is lehetetlen. A legolcsóbb módszer alsőre egy BlueTooth-os adapter beszrzése. Ebből vannak már kifejezetten olcsó példányok, de a szakértők azt ajánlják, hogy ehhez a konkrét típushoz az ember jó ha beszerez egy márkásabb típust, mert itt a busz már elég nagy sebességű, amit a gagyi kínai adapterek nem szoktak bírni. Én is beszereztem hát egy ilyent:

obdlink-lx-bluetooth-scan-tool-obd-interface-290-p.png

És ha már BT, akkor ideje velevágni az egyik első ESP32 próbálkozásokba. Ez a mikrokontroller eléggé hasonló, mint az ESP8266, annyi külnbséggel, hogy van benne Bluetooth és Bluetooth LE (röviden BLE). Ez előbbi most nagyon jól fog jönni, az utóbbi ebben a projektben nem lesz izgalmas.

A bejegyzés trackback címe:

https://ardu.blog.hu/api/trackback/id/tr9615339684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása